A gyógyító birsalma
Birsalmából készíthető finomságok.
Az ősz egyedi aromájú gyümölcsének, a birsnek az egyik legnépszerűbb felhasználási módja,ha birsalmasajtot főzünk belőle
Finom és egészséges csemege, amit a nagyanyáink minden évben elkészítettek. Nem nagy ördöngösség, hisz csak a birs húsa, cukor és citromlé szükséges hozzá. Egyes helyeken durvára vágott diót is adnak hozzá. A téglalap alakú, szeletelhető tömb a hűvös kamrában vagy a hűtőszekrényben sokáig eláll – már ha a család nem jár rá.
Ha a birset nem saját kertben szüreteljük, a piacon vagy a zöldségesnél kemény, sárga színű darabokat válasszunk, ne pedig fonnyadt, barnásra színeződött héjút. (A zöldes példányokat utóérlelni kell, ilyeneket akkor vegyünk, ha hetek múlva lesz csak időnk birssajtot készíteni.)
A birsalmákat felhasználás előtt le kell tisztítani: a piheszőröket papírtörlővel vagy konyharuhával le tudjuk dörzsölni, a maradékot folyóvíz alatt mossuk le. A birsalmasajthoz nem szükséges meghámozni és a magházat kivágni, csak felnégyelni. Tegyük a darabokat egy nagy fazékba és öntsünk rá annyi vizet, hogy épphogy ellepje. Főzzük puhára, majd szűrjük le. (A leszűrt levet is felhasználhatjuk, főzhetünk belőle birszselét.)
A puhára főzött birsdarabokat kétféleképpen pürésíthetjük. Nyomjuk át egy paradicsompasszírozón, hogy megszabaduljunk a magoktól, a magháztól és a héjtól vagy a puhára főzött darabokról húzzuk le a héjat, vágjuk ki a magházat és botmixerrel vagy turmixban pürésítsük.Az így kapott massza az alapja a birsalmasajtnak.
Hozzávalók 8 adaghoz.
-kilogramm birsalma
-1 kilogramm cukor
-1 darab citrom
Elkészítés:
A birsalma masszát tegyük vissza a fazékba és öntsük hozzá a citromlevet, hogy ne színeződjön el, majd adjuk hozzá a cukrot is. (A régi receptek azt írják, a gyümölcsével megegyező súlyú cukrot adjunk hozzá. Aki ezt túl soknak találja, lecsökkentheti a cukor mennyiségét 60 %-ra.) Folyamatos kevergetés mellett főzzük addig, amíg be nem sűrűsödik.
Hűtsük szobahőmérsékletűre. Ha téglalap alakú tömböket szeretnénk, öntsük fóliával bélelt őzgerincformába. Száraz, hűvös helyen tároljuk két-három napig, majd ha a teteje megszilárdult, borítsuk ki sütőpapírra, hogy a másik oldala is tudjon szikkadni. Minimum egy-két hétig hagyjuk tovább megszilárdulni, közben időnként forgassuk át, hogy minden részét érje levegő, különben befülled és penészesedik.
Ha nincs a lakásunknak olyan pontja, ami az előbbi kívánalmaknak megfelel, a szobahőmérsékletűre hűlt birspürét öntsük inkább egy sütőpapírral bélelt tepsibe, oszlassuk el egyenletesen, körülbelül két centiméter vastagságúra és a sütőben 50 fokon, résnyire nyitott ajtó mellett négy-öt óráig szárítsuk. Miután kivettük, hagyjuk kihűlni és vágjuk kockákra vagy rudakra.
Birsalma kompót télire.
Hozzávalók :
-3 kg birsalma
-30 dkg cukor
-1-2 citrom leve
-10-12 szem szegfűszeg
--4-5 darabka fahéj
-1 mokkáskanál tartósító (natrium benzoát)
ELKÉSZÍTÉSE
-a birsalmát megmossuk , hámozzuk ,daraboljuk
-feldarabolás után azonnal tegyük fazékba ,öntsük rá a citromlevet és annyi vizet, hogy ellepje ( különben megbarnulhat )
-adjuk hozzá a cukrot és a fűszereket .tegyük fel főzni puhára. félpuhára ízlés szerint
-amikor kész belekeverjük a tartósítót (natrium benzoátot)
-üvegekbe töltjük, lezárjuk, lehet másnapig szárazdunsztban hagyni.
A gyógyító birs....
Az őszi időszak rendkívül értékes gyümölcse a birsalma, ennek ellenére –elsősorban savanykás íze miatt– kevésbé népszerű. Pedig hatékonyan csökkenti a megfázás és az influenza tüneteit, kiváló gyulladáscsökkentő és méregtelenítő, megszünteti a székrekedést, elősegíti a fogyást, külsőleg használva javítja a bőr feszességét. Mivel erős antioxidáns, a rákot okozó, és a sejtek öregedését felgyorsító szabad gyökökkel szemben is sikerrel veszi fel a harcot.
Egészséges Életmód Tudatosan
A birsnek van az összes gyümölcs közül a legmagasabb pektin tartalma. A pektin az emésztőrendszer segítője, mivel védőréteggel vonja be a bélfalakat, amivel egyrészt megvédi azt, másrészt helyreállítja annak megfelelő működését.
-Hasmenés és szorulás esetén egyaránt hatékonyan működik. Minden olyan betegség ellen hasznos, amit baktériumok okoznak, mint például a hasmenésjárvány, a gyomorfekély, vagy egyéb gyulladásfajták. Mindez annak köszönhető, hogy a birsalma olyan kiváló baktériumölő, hogy a középkorban a kolera gyógyítására is használták.
Emellett óriási előnye még, hogy rendben tartja a vér koleszterin szintjét, kiváló antioxidáns hatású. Érdekessége, hogy nem a hagyományos módon tartalmazza az antioxidánsokat, hanem annak élőanyaga található meg benne.
Ráadásul ez az anyag nem vész el a hőkezelés folyamán
-Nagyon elismert szerepet játszott a népgyógyászatban is. Jó eredménnyel alkalmazták gyulladások, reumatikus fájdalmak esetén, vagy akár menstruációs panaszok enyhítésére is. Mivel összehúzó hatással is rendelkezik, ezért akár égési sebek külső ellátására is alkalmas volt.
-Elterjedt volt mint erős köhögés, vagy magas láz ellen alkalmazható szerként is. Napjainkban népszerűsége visszaesett, pedig feldolgozott adalékanyagait a mai napig sikeresen használják táplálékkiegészítőkben, vagy egészségmegőrzést támogató készítményekben.
- Bőrnyugtató és frissítő hatása miatt kiváló arckezelő. Kiszáradt, kisebesedett arcra és dekoltázsra tegyük a birsalma kifacsart levét. Összehúzza a pórusokat, enyhíti a gyulladásokat és látványosan felfrissíti a bőrt, ezáltal fiatalabb hatást kelt.
-A birs leve hidratálja és táplálja a bőrt, ráncok enyhítésére, valamint a szem alatti ödémás bőr szépítésére kiválóan alkalmas.
A görög mitológia szerint Aphrodité, illetve Vénusz egy aranyalmát – arany birsalmát – kapott Paristól, mert a trójai királyfi őt tartotta a legszebbnek. Ezért már az ókorban a szerelem és a boldogság gyümölcsévé vált.
Lássuk, miért érdemes beiktatni a birsalmát az étrendünkbe:
1. Erősíti az immunrendszert és jótékony hatással van a vérszegénységre, mivel számos vitamint. pektint és a tanint tartalmaz. Gazdag A-, B1-, B2-, B6- C-, E- és P-vitaminban, valamint ásványi anyagokban (vas, kalcium, kálium, foszfor, magnézium). Almasavat és csersavat is tartalmaz. A gyümölcsök közül a birsnek a legmagasabb a pektin tartalma. A pektin az emberi szervezet számára igen fontos, értékes rost. Szintén egyedülálló a P-vitamin (citrintartartom) tartalma, ami megelőzheti, vagy segítheti a skorbut, illetve a vérzékenység gyógyulását és a koleszterinszintet is szabályozza.
2. Étvágygerjesztő hatású: naponta egy fél birsalma elfogyasztása mézzel a lábadozási időszakban kiválóan meghozza az étvágyat.
3. Felveszi a harcot a hepatobiliáris betegségekkel: ide tartoznak az akut hepatitisz, krónikus. (ALP) hepatitisz, biliáris cirózis, rosszindulatú folyamat a máj érintettségével, stb. Mossunk meg 2-3 birset, vágjuk apró darabokra és napi három alkalommal együnk belőle. Ha a betegséget hányás kíséri készítsünk két birsből pürét, és azt fogyasszuk.
4. Csillapítja a vastagbélgyulladás tüneteit: ez alkalommal a birs magjait hasznosíthatjuk. Vegyünk 20 gramm magot és alacsony tűzön főzzük 2 deciliter vízben. Miután elpárolgott a folyadék fele, vegyük le a tűzről, hagyjuk kihűlni, szűrjük le, és két adagban igyuk meg.
5. Köptető hatású, kezeli a bronchitist és a kezdeti fázisban lévő tuberkulózis tüneteit is enyhíti: főzzünk meg 3 deciliter vízben 100 gramm birsmagot az előbb ismertetett módszer szerint. A főzetből napi 3-4 alkalommal fogyasszunk el 2 teáskanállal. Köhögés vagy angina esetén egy birset reszeljünk meg, majd 2 deciliter forró vízben hagyjuk egy órán át. Ezután igyuk meg az infúziót vagy gargarizáljunk vele.
6. Kezeli a hólyaghurutot: fogyasszunk naponta 50-100 milliliter birslevet, ami vízhajtó és fertőtlenítő-hatású.
7. Antidepresszáns hatású: a jó kedélyünk megőrzése érdekében minden étkezés után együnk egy kanál birslekvárt. Éjszakára pedig az éjjeliszekrényre tegyünk 1-2 érett birset. Éteri összetevői nyugtatóan hatnak.
Üzenet küldése
Tetszett a cikk?
EgészségCikkek ajánló
Viper Green krém
Termékajánló, Kozmetikumok
Viper Green krém viperaméreggel és brazil zöld propolisszal - 100 ml
INCA INCHI
Termékajánló, Étrendkiegészítők
Omega 3-ban gazdag növényi olaj - 100% tisztaságú
Nyakcsigolya gyakorlatok
Egészség, Tanácsok
A kínai orvoslás csodákra képes! Hatásos gyakorlatok a nyakcsigolyákra
Kék kurkuma Forte cseppek
Termékajánló, Étrendkiegészítők
Ugyanaz a gyökér gyulladásgátló tulajdonságokkal, de más módon - tinktúra/cseppek.
Boldog Születésnapot! I.rész
Egészség, Egészség cikkek
"Szokásainktól függ, hogy egészségesen öregszünk-e meg, vagy betegség és korai halál lesz az osztályrészünk ...
Viper Green Organikus gél
Termékajánló, Kozmetikumok
Viper Green Organikus gél viperaméreggel és brazil zöld propolisszal - 50 ml
A gyomorhurutról röviden!
Betegségek, Betegségek A-Z-ig
A gyomorhurut olyan állapot, amely a gyomor nyálkahártyájának gyulladásában nyilvánul meg. Kezelni kell!
Egy nap koplalás
Életmód, Megelőzés
Ha heti egy napot arra szánunk, hogy nem viszünk be táplálékot a szervezetbe, nagy változásoknak lehetünk szemtanúi.
Gyógynövények, vitaminok télen
Egészség, Egészség cikkek
Az alábbiakban próbálunk tippeket adni ahhoz, hogy az egészséges táplálkozás igénye ne okozzon különösebb nehézséget
EgészségCikkek ajánló
Honey hajkondicionáló mézzel
Termékajánló, Kozmetikumok
Tiszta természetes mézes kondicionáló, tápláló és lágyító. Selymes, illatos és könnyen fésülhető hajat hagy.
Zeolit
Termékajánló, Étrendkiegészítők
Elősegíti a méreganyagok kiürülését a szervezetből, javítja az energiaállapotot sejtszinten
Immunrendszerünk erősítésére
Javaslatok, Immunrendszer
A vitaminokat és ásványianyagokat tartalmazó táplálékkiegészítők akkor hasznosak, ha hiányt kell ellensúlyozni.
BLUE STRESS EXPERT FORTE 24
Termékajánló, Étrendkiegészítők
100%-ban természetes stresszoldó kiegészítő
Blue Amaranth
Termékajánló, Étrendkiegészítők
A múltban az aztékok és az inkák használták, és ismerték és értékelték a benne felfedezett tulajdonságai miatt.
Mi az a Graviola?
Termékajánló, Étrendkiegészítők
A Graviola egy zöld gyümölcs kis tüskékkel a felszínén, amely Dél-Amerika trópusi erdeiben nő.
Vibracell - természetes multivitamin-kiegészítő
Termékajánló, Vitaminok
A Vibracell egy természetes multivitamin-komplexum, amely gyümölcsökből, zöldségekből és gyógynövényekből készült
Útmutató a fogkrémvásárláshoz
Egészség, Tanácsok
A számodra legmegfelelőbb fogkrém kiválasztásával növelheted fogaid élettartalmát és csökkentheted azok álla ...
Különféle antioxidánsok
Népi gyógyászat, Gyógynövények
A mediterrán diéták ereje abban rejlik, hogy nagyon sok antioxidáns anyagot tartalmaznak